Mi számít sikernek egy konzultációs folyamatban?

2019.04.08

Időnként, ha laikus társaságban szóba kerül a munkám, azt tapasztalom - általánosságban az a szemlélet az uralkodó, hogy a mindenüket elivó, drogozó, játszó, lecsúszott emberek a szenvedélybetegek. Hát igen, nagy biztonsággal kijelenthető, ők már azzá váltak. De a függővé válás egy viszonylag hosszú folyamat, aminek jól definiálható állomásai és törvényszerű folyamatai vannak. Ezek ismeretében az is nagy biztonsággal "megjósolható", hogy rekreációs szerhasználóból mikorra lesz valaki függő, ha nem változtat a szerhasználati szokásain és az életén. A jó hír az, hogy pont a betegség törvényszerűségei miatt időben felismerhető és megállítható ez a folyamat. Mikortól számít problémásnak a szerhasználat, és mikor érdemes szakember segítségét kérni, és egyáltalán mi számít sikernek egy konzultációs folyamatban? - erről szól következő írásom. 

Pár hete jelentkezett elterelésre a munkahelyemen egy fiatal nő, nevezzük Virágnak, aki, ha azt mondja, húsz éves, ugyanúgy elhiszem neki, mint ha azt mondja harminc. Csinos, mosolygós, láthatóan ad magára, dolgozik, párkapcsolatban él, valószínűleg sportol is, ránézésre teljesen egyben van. Miután lefutottuk az ilyenkor szokásos tiszteletköröket, - bemutatkozás, miért is vagyunk itt, miről szól az elterelés - és elkezdtünk beszélgetni, kiderült: tíz éve szív füvet napi szinten, időnként iszik és kokaint is használ. Megkérdeztem, függőnek tartja-e magát? 

           "Nem, én biztos nem vagyok az, végigcsináltam a Tépőzárat is - mondta büszkén".


Aztán a további beszélgetések során kiderült: alkoholista családban nőtt fel. Gyerekkora óta erősen szorong és magányosnak érzi magát, utál egyedül lenni. Jó kapcsolatteremtő képessége és nyitottsága a felszín, belső dolgairól nem tud senkivel beszélni. Nem tudja kifejezni az érzelmeit, viszont időnként kontrollálhatatlanul törnek ki belőle az érzelmek, ami felér egy tornádó erejével. Mindig erősnek kell látszania, "gyenge" csak otthon a négy fal között lehet. Eddigi párkapcsolataiban olyan erősnek tűnő férfiakat választott, akik mindenben kontrollálták, és ezeknek a kapcsolatoknak mindig csúnya vége lett, mert a kontrollt nem tűri. Állandóan valamilyen betegséggel küzd, amire általában nincs racionális magyarázat.  


  Hogyan és miben tud ilyenkor egy függőkkel foglalkozó szakember segíteni?  


A teljesség igénye nélkül említenék néhány dolgot, amiben Virágnak segíteni tudtam. Az életét és drogkarrierjét átbeszélve számára is világossá vált: a hiányérzeteire, a nehéz érzéseire, mint pl. a szorongás, a kívülállóság, használja a szereket (és a férfiakat). A mennyiségek már szerinte sem emelhetők tovább. Egyre gyakrabban kell azzal szembesülnie, hogy a droghasználat már elérte azt a szintet, amikor többet vesz el, mint amit ad. A fenti dolgokat nem én állapítottam meg róla, ezek a beszélgetések közbeni felismerései, amiket ő mondott ki magáról, többször könnyezve. A reális önismeret némiképp hozzájárulhat ahhoz, hogy valaki tudatos szerhasználóvá váljon, és ne váljon függővé. Virág a harmadik konzultáció végén azt mondta: "Jó volt beszélgetni, végre van valaki, aki figyel rám, akivel kertelés nélkül beszélhetek, aki nem ítélkezik és hüledezik a hallottakon, és nem osztogat tanácsokat. Lehet, gyakrabban lenne rá szükségem?" Most ott tartunk, hogy Virág csak heti két-három alkalommal szív, az alkoholt és a kokaint elhagyta, és igényli azt a teret, lehetőséget, ahol őszintén beszélhet magáról.

                                       Talán a legfontosabb kérdés: mit értünk el? 

                          Mennyiben tekinthető sikeresnek a közös munkánk?


A munkámban szerzett tapasztalataim és függőségek ismeretében nagy biztonsággal tudom meghatározni, mi lehet a reális cél egy kliensnél. A drogkarrier azon pontján, ahol Virág tart, a teljes absztinencia irreális elvárás lett volna. Az volt a cél, hogy lássa, az ő életében hogyan működik a függőség. Hogyan határozza meg az életét, a világra adott reakcióit az alkoholista szülőktől kapott "csomag", és ennek mi köze a szerhasználatához. A legfontosabb eredménynek viszont azt tartom, hogy megfogalmazódott benne egy igény, hogy egy hosszabb terápiás folyamat keretein belül, nagyobb önismeretre tegyen szert. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy sikerült úgy tükröt tartanom számára, hogy amit ott látott, az elviselhető, elhordozható volt számára, és inkább a változtatásra, mint a "menekülésre" ösztönözte. Ha idővel megtapasztalja, hogy drogok nélkül is jól tudja érezni magát a bőrében, könnyebb lesz lemondania a szerekről.  

Mindez egy családtag vagy hozzátartozó "szemüvegén" keresztül, talán nem túl nagy eredmény. Ők akkor lennének teljesen nyugodtak, ha a gyerekük, családtagjuk, párjuk semmit nem használna. Tapasztalataim alapján én viszont azt gondolom, attól kezdve, hogy valaki kezelésbe kerül, és sikerült láttatni vele, hogyan befolyásolja az életét a szerhasználat, már nem tud "öntudatlanul" drogozni. Az információk "megmérgezik" a szerhasználatát, és ha továbbra is használni fog, sokkal nehezebb lesz a körülményekre fognia a szerhasználata következményeit, ami előbb-utóbb magával hozhatja a változtatás igényét is.

       Mikortól számít tehát problémásnak a szerhasználat, és mikor érdemes                                              szakember segítségét kérni?

Ha évek óta napi rendszeresség használ alkoholt, drogot, vagy tudatmódosító gyógyszereket.

Ha már előfordult, hogy elveszti a kontrollt a szerhasználat felett. Pl. - többet ivott, mint tervezte.

Ha meg tudja állni, vagy csökkenteni tudja a szerhasználatot, de feszült, kedvetlen, "üres" olyankor.

Ha már egyedül is használ.

Ha már próbálkozott a leállással, de nem sikerült.